Életmód és táplálkozás

Az vagy, amit megeszel.

Ahhoz, hogy harmóniában legyünk a környezetünkkel, a társunkkal, a barátainkkal elsősorban önmagunkkal kell egyensúlyban lenni.

Ehhez hozzátartozik, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, hogy egészségesek legyünk, és hogy szeressük azt az embert, aki a tükörből visszanéz ránk. Ennek elengedhetetlen feltétele, hogy olyan életmódot folytassunk, ami számunkra a legmegfelelőbb. Vannak, pl. akik kiválóan alkalmasak irodai munkára, míg másokat megőrjít az egyhelyben lét. Van, aki kiváló vezetői képességekkel bír, míg egyesek hallani sem akarnak arról, hogy egy általuk irányított team munkájáért vállaljanak felelősséget. Van olyan ember, akit az tesz boldoggá, hogy naponta tíz kilométert fut, de olyanokat is ismerünk, akit tökéletesen kielégít heti egy-két jóga óra.  Különbözőek vagyunk alkatra, mentalitásra, és különböző anyagcseretípussal rendelkezünk, így a saját határainkon belül kell a legmegfelelőbb életmódot megtalálni.

Életmódunk központi elemét a táplálkozásunk képezi. Ezen a területen az anyagcseretípusok közötti különbözőségeket szükséges figyelembe venni. Egy lelassult anyagcsere más kezeléssel, más gyógynövényekkel és másféle táplálkozási mód kialakításával optimalizálható a különféle alkati sajátosságokkal rendelkező pácienseknél. Fontos kideríteni, hogy a túlsúly hátterében kinél milyen táplálkozási anomáliák rejtőznek.

Sokan nem értik miért fogy le egyfajta diétától néhány ember, míg másoknál ugyanazzal a módszerrel egy deka sem mozdul meg. Miért hízik kétszer annyit vissza valaki, aki hosszú hónapokon át fogyókúrázott. Van néhány mindenkire érvényes általános táplálkozási szabály, amelyek ismerete nélkül az emésztőrendszer hosszútávon működésképtelenné válik. Ezekkel mindenkinek saját érdekében tisztában kell lennie. Amennyiben a főbb alapelveket és a saját fiziológiánkat nem vesszük figyelembe a túlsúly kialakulása a kisebbik gond, de előbb utóbb a krónikus megbetegedések megjelenésével is számolni kell.

A legújabb tudományos kutatások igazolták, hogy a krónikus megbetegedések hátterében minden esetben kimutathatóak a sejten belüli gyulladásos folyamatok, amelyek a helytelen táplálkozás következtében alakulnak ki, és ezek mértéke, vérteszt által objektíven kontrolálható. A tünetek a gyulladás által érintett területen jelennek meg. Így pl. ha a szív és érrendszer területét érinti, lehet szívelégtelenség, magas vérnyomás, stroke, ha a csontokat, akkor csontritkulás, ízületi gyulladás, ha az idegrendszert, akkor depresszió, ADHD, demencia vagy Alzheimer betegség. Kialakulhat még hasnyálmirigy érintettség esetén cukorbetegség, ezen kívül pajzsmirigy problémák, nőgyógyászati megbetegedések, vesebetegség, bélbetegségek (Colitis ulcerosa, Chron collitis) bőrproblémák (ekcéma, pikkelysömör).

A sejten belüli krónikus gyulladás legmagasabb szintje a daganatos megbetegedések megjelenése. Így méginkább érthető, hogy miként befolyásolja a táplálkozásunk az egészségi állapotunkat. Nem véletlenül mondta Paracelsus, hogy “a halál a belekben lakozik.” Az egészség mindenkinek a saját felelőssége. A helyes út kijelölésében, a problémák lelki hátterének a felismerésében is segítünk, de a hídon egyedül kell átkelni. 

Elsődleges feladatunk a szervezet méregtelenítése, a krónikus gyulladások megszüntetése, a hiányzó tápanyagok pótlása, a bélflóra helyreállítása, a helytelen táplálkozásból, vagy az ételintoleranciából adódó sérült bélnyálkahártya regenerálása. Amennyiben ez megtörténik, úgy a szervezet öngyógyító mechanizmusa bekapcsol és az egyensúlyi helyzet visszaáll.

Nálunk nem cél egy egységes diéta, sőt a diéta mindenféle szélsőséges formáját elutasítjuk, ellenben egyfajta hosszútávú táplálkozás és életmód egyénre szabott kialakításával alkati adottságainkhoz mérten optimális, hosszútávon pedig egészséges, minőségi életet tudunk biztosítani.

A konzultáció ára: 17.000 Ft/alkalom (kb. 1,5-2 óra). Online konzultációra is van lehetőségünk, amelyen keresztül ugyanolyan hatékonysággal tudunk haladni, mint személyesen.