A gyermekkorból hozott mintáink szerepe a párkapcsolatban

Egyik legkedvesebb könyvemből kiemelt idézettel kezdeném a gondolataimat:

“Egy ember olyan mint egy növény. Égig érő fa lehet belőle, amelyik csodálatosan virágzik, és sok jó termést hoz. De ahhoz, hogy ezt elérje, szüksége van erős gyökerekre és vastag törzsre. A gyökerek a gyerekkor, a törzs pedig a jellem.” Paeli Suutari

A felnőtt ember gyökereit meghatározó fő területek:

1. A szülőktől hozott minták, (beszédstílus, szokások, konfliktuskezelések, párkapcsolati minták, erkölcsi alapok…stb.)

2. A kortárs-csoporttal kialakított viszony, barátok, szerelmek, ellenségek által összegyűjtött tapasztalatok, amelyek alapján pozicionáljuk magunkat a világban. Az önbizalmunk egyik meghatározó eleme. Sokan csodálkoznak, hogy a gyermeküknek folyamatos dicséret mellett sem alakult ki megfelelő önbizalma. Ennek oka legtöbbször abban keresendő, hogy a kortárscsoport nem azt a visszajelzést adta a gyerek számára, mint a család.

3. A harmadik csoportban a tanulásról, tudásról alkotott meggyőződéseink állnak. Fontos-e a tanulás, a folyamatos fejlődés? Erre mondják azt, hogy nem mindegy otthon mi esik az ember fejére. (lexikon vagy sörös doboz) Vannak családok, ahol elsődleges, hogy a gyermek minél előbb szakmával, keresettel rendelkezzen, és vannak akiknél az egyetemi végzettség megszerzésén van a hangsúly.

4. Nem utolsó sorban a munkához, a pénzhez, a pénz megszerzéséhez, elköltéséhez fűződő viszony.

Fiatal felnőttkorban a szülői házból hozott minták határozzák meg az ember életét. Ahogy telnek az évek ezekre épülnek a saját tapasztalatok, amelyek vagy megerősítik a gyermekkori mintákat, vagy pedig ellenkező tapasztalásokat hoznak létre, míg kb. negyven éves korunkra elérünk oda, hogy egyes hitrendszerek megdőlnek és az ember az életének közepén válaszút elé kerül. Mérlegeli, hogy az addigi cselekedetei által kialakult sorshelyzet megfelelő-e számára még további harminc-negyven év távlatában. Ez az életközépi válság egyik fontos kérdésköre. Az embert a jelleme határozza meg. A pszichológia meghatározása szerint: “A jellem az ember viszonyulásainak és egész magatartásának meghatározott stílusa, amely az élet és a nevelés hatásai alatt alakult ki és szilárdult meg.” Jellemét a felnőtt ember tudatos döntések, új szokások kialakítása útján képes folyamatosan alakítani, fejleszteni. Gondolataink tetteké, a tettek szokásokká, a szokások jellemvonásokká alakulnak. A jellemvonások összessége pedig az ember jellemét alkotja. A fentieket figyelembe véve megfigyeljük a leendő párunk családját, beszélgetünk a gyerekkoráról, megismerjük az élet alapvető kérdéseiről alkotott véleményét nagyjából látni fogjuk, azt, hogy mennyire vagyunk kompatibilisek egymással. Az alapértékrendben történő megegyezés elengedhetetlen feltétele a jó párkapcsolatnak. Ezért fontos a kezdet kezdetén egymás alapos megismerése.Sokan ott hibáznak , hogy a megismerési fázis előtt szexuális kapcsolatot létesítenek egymással, ami függőséget kötődést alakít ki, (hormontermelés következményeként elsősorban a nőknél) amely után jóval nehezebb a másikról reális képet alkotni. Mivel a jellemünk folyamatosan változik a külvilág impulzusai, és az önismeretünk elmélyülése során, egy bizonyos életkor után már nem megfelelő indok a személyiségünk negatív oldalait, a gyerekkorunkban átélt traumáinkkal magyarázni. A szüleink hibáit meg kell tudnunk bocsátani mert pont őáltaluk váltunk azzá az emberré, akik ma vagyunk. Ha kellő tudatossággal szemléljük és helyretesszük a szülői házból hozott, mélyen rögzült hitrendszereket, sorsunkban alapvető változásokat tudunk létrehozni. Például, ha egész gyerekkorunkban azt hallgattuk, hogy kutyában, fiúban nem lehet megbízni, akkor ennek a hiedelemnek a megváltoztatása nélkül, felnőttkorban elég nehéz lesz egy bizalmon alapuló partnerkapcsolat létrehozása. Tudatosítanunk kell magunkban, hogy mit, miért gondolunk, teszünk vagy mondunk zsigerből, mert ezek hátterében a legmélyebb meggyőződéseink, tudatalatti programjaink állnak. Amennyiben ezek akadályt képeznek egy jó partnerkapcsolat kialakításában, szükségszerű őket átírni, akár önerőből, akár terápia segítségével.