Hasonlóság vagy különbség a hosszútávú kapcsolat garanciája?

A közös célok elérése érdekében jó, ha a kapcsolatban két egymást kiegészítő nézőpont találkozik.

Képzeljük el, hogy van egy nő, aki meghatározott tulajdonságokkal, a vérszerinti családból hozott rögzült mintákkal, az addigi élete és az előző szerelmei során összegyűjtött tapasztalatokkal érkezik egy kapcsolatba. Mindezt elmondhatjuk a férfiről is, akivel a nő megismerkedik. Amikor a pár találkozik, találkozik az értékrendjük, az életstílusuk, a munkához, a pénzhez fűződő viszonyuk. Ha egy halmazban képezzük le a felek tulajdonságait akkor a következőket látjuk. Létezik egy nőt meghatározó, egy férfire jellemző, és egy közös, a kapcsolat alapját képező tulajdonsághalmaz. A megismerkedés kezdetén hajlamosak vagyunk csak a közös metszéspontra figyelni. “Teljesen olyan mint én. Mindenben úgy gondolkodik, ahogy én” – hangzanak el az ismerős mondatok. A különbségeket pedig erényként éljük meg. Ezek azok a tulajdonságok amelyek belőlünk teljes mértékben hiányoznak, ezért a társunkban a csodálat tárgyát képezik. A kapcsolat előrehaladtával a közös értékek megszokottá, míg a különbségek sokszor idegesítő tulajdonsággá degradálódnak. Sok párral beszélgetve találkoztam azzal, hogy társának az a tulajdonsága, ami jelenleg a legjobban bosszantja a kapcsolat kezdetétől fogva fenn áll. Miért van az, hogy 10-20 év elteltével képes csak idegesítő faktorrá válni? Sokan panaszkodnak arra, hogy nem tudnak egymással egy jót beszélgetni. A beszélgetés folyamán kiderül, hogy a kapcsolat elején sem volt ez másképp. A találkozás hevében legtöbbször a szótlanságot különlegességnek, megfejtendő kihívásnak , esetleg biztonságot nyújtó nyugalomnak érzékeljük. Erre lehet egy stabil kapcsolatot építeni-gondoljuk. Megszületnek a gyerekek és -(ha nem fordítunk egymásra elég időt, energiát) a kommunikáció ettől a pillanattól kezdve informatív szerepet fog betölteni a két fél között. (Mikor jössz haza? Elhozod-e a gyerekeket az óvodából? Van-e otthon kenyér stb.) Fáradtak vagyunk beszéltünk egész nap a munkahelyen, na meg amúgy is van elég feladatunk otthon nem érünk rá beszélgetni. A helyzetet még az is bonyolítja, hogy a férfiak kommunikációs igénye jóval a nők igényszintje alá esik. Így mire a gyerekek felnőnek a párok közötti tartalmas beszélgetés szinte teljesen megszűnik. Így kerül a nyugodt, stabil, megbízható, titokzatos társ idővel a “kuka” kategóriába.

Mindenki teszi a dolgát az élet különböző területein más utakon haladva és a gyerekeken kívül nincs közös terület ahol kapcsolódni tudnának egymással. Ha nem képesek meghitt beszélgetésre nap mint nap, akkor nem tudják a külön töltött időt egységgé varázsolni. Enélkül lehetetlen megismerni a társuk azon oldalát amelyben, mint munkatárs, beosztott vagy főnök látható. A szerteágazó tulajdonságok, szerepek ismerete segít abban, hogy komplexen lássuk egymást. Örüljünk a hasonlóságoknak és csodáljuk a különbözőségeket. Amikor a csodálat megszűnik ott ér véget a kapcsolat. Mivel a biztonságos közeget az ismert dolgok képesek nyújtani, ezért a párokban ez az igény igen magas szinten áll. Az viszont közismert tény, hogy az ismeretlen az, ami a csodálatot, a szenvedélyt képes fenntartani. Így nem egyszerű megtalálni, hogy hol van az a mezsgye amelyik mindkét oldalt magába foglalja. Mindenesetre megoldandó feladat, hogy őrizzünk meg magunkban egy- egy olyan területet, amely a társunk figyelmét időről időre képes fenntartani. Azt gondolom, hogy az eredeti kérdésre válaszolva, is-is a megoldás, mert a különbségek képezik a kapcsolatban a vonzerőt, a közös tulajdonságok pedig a megtartó erőt. Ezek napi szinten történő működtetéséhez kizárólag egymás feltétlen elfogadásán keresztül vezet az út

Fotó: https://unsplash.com/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük