A szerelem játékai

Érdekes kérdést feszegettünk a napokban, mégpedig azt, hogy lehet-e mély, meghitt barátság egy nő és egy férfi között?

Tudományos kísérletek igazolják, hogy a szerelem biokémiai folyamatok láncolata, amely meghatározott ideig kb. másfél évig tart. Ismerjük azt a tényt, hogy az oxitocin hormon termelődése által alakul ki az érzelmi kötődés a kapcsolatokban amely érintés, ölelés hatására stimulálható. Azt is tudjuk, a tükörneuronok felfedezése óta, hogy egy adott pozitív vagy negatív töltetű arckifejezésre minden emberben az érzelemnek megfelelő válaszreakció keletkezik. Így például egy mosolygó arc, mosolyt vált ki az őt megfigyelő emberekből a tudatosságot megkerülve, közvetlenül az érzelmekre hatva. Így arra a következtetésre juthatunk, hogy tudattalan folyamatokat direkt ráhatással képesek vagyunk befolyásolni.
Arthur Aron nevű szociálpszichológus kísérletet hajtott végre, ami abból állt, hogy véletlenszerűen kiválasztott heteroszexuális férfiakat és nőket egy párba sorolt, majd 36 bensőséges kérdést kellett feltenni egymásnak, ezután pedig 4 percig kellett a pároknak egymás szemébe nézni.Több esetben beigazolódott, hogy a felek között az érzelmi összetartozás erősödött és sok esetben szerelem alakult ki a párok között. A kérdések között voltak olyanok, amelyek múltbeli kapcsolataikra, jövőbeni terveikre, érzelmeikre vonatkoztak. 
Az eredeti kérdésre visszatérve 
azt gondolom, hogy mély, intim barátságot nem tudunk a másik nemmel hosszútávon fenntartani. Amelyik félnek nincs partnere, ott a barát tölti be a meghitt beszélgetés hiányából adódó űrt, ami idővel érzelmi közelséget teremt a két fél között.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük